A pénteki nap olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy úgy éreztem, vissza kell mennem Rusztba. Ezenkívül kíváncsi voltam arra is, hogy a pénteken álomszuszék kisváros hétvégén ugyanazt az arcát mutatja-e. De szombat délutánra a város nemcsak felébredt: lerúgta magáról a takarót, csinált pár húzódzkodást, és benyomott egy fehérje turmixot.

Persze nem csak önmagában a hétvégi nap hozta ilyen kirobbanó formába a városkát. Alapvetően a téli hétvége csak a látogatószám növekedésében lehetett volna érezhető. De volt még két segítőtársa is a csúcsformájának elérésében: a szuper jó, tökéletes kirándulóidő, ami sétára csábít. Ennek ideje negatív korrelációban áll a fülés fotelben töltött órák számával. Valamint az adventi hétvége, ami szintén jelentékeny tényező.

Ilyenkor nagyon sok ember van jelen a városkában. Az adventi időszak mindenhol a karácsonyi hangulatra való ráfordulást jelenti. Az emberek kicsit át akarják élni minden hétvégén a Karácsony hangulatát. Így vannak ezzel az adventi vásár pultjainak túloldalán álló árusok is. Ők is át akarják érezni a hangulatot, amikor annak leképeződéseként este a bevételt összegzik.

Amikor megérkeztem, rögtön éreztem, hogy ez valami más, mint az előző nap. Abból, hogy alig tudtam parkolóhelyet találni magamnak. Nagy nehezen bepasszíroztam az autót egy foghíjparcellába, két másik autó közé. Erre odabicegett egy bájos osztrák öreg hölgy, majd végtelen kedvességgel megjegyezte: a szomszéd parkolóban álló, általam kissé beszorított autó a helyi szerv civil autója, aki mindig itt áll meg, rendezvény esetén. Aztán mosolyogva elköszönt, és a többit a fantáziámra bízta, anélkül, hogy bővebben kifejtette volna, mit is akar ezzel mondani.

Nem vagyok gyáva, de én ott voltam a gyűlésen, nem úgy, mint a tigris a régi kabaréban. Amikor is az állatok megszavazták, hogy a nyúl a legerősebb állat a világon. Pont ahogyan széllel szemben sem érdemes....... homokot szórni. Innentől kezdve, vagy negyed óra keresgélés után végül a főúton álltam meg.

A Halász-templomtól vagy százötven méterre végre sikerült. Ez barátok közt alig száz. Amint átléptem a városfalon, egyből szembetűnt több minden: jókedvű, ünnepi hangulatú emberek sokasága amerre néztem. A pénteki nappal ellentétben minden pavilon ki volt nyitva.

Végül pedig egy jámbor tekintetű középszürke dán dog, aki megbabonázott a méretével. Ő a gazdáját hozta el.

A városka adventi vására és a díszkivilágítása abszolút illeszkedett a város hangulatához. A résztvevők zömmel helyiek lehettek, de mindenképp osztrákok. Voltak nagy számban magyarok is, amit éles fülemmel megállapítottam.

A múzeum is nyitva állt minden érdeklődő előtt, de meglepő módon minden szintjén karácsonyi árusok standjai bújtak meg. Érdekes volt látni a házat belülről is, de a még érdekesebb az a múlt század eleji hivatalos irat volt, amit az egyik szekrény fölött pillantottam meg. Ebben magyar nyelven arról biztosítják a borosgazdát, hogy az általa termelt bort forgalomba hozhatja.

A városkában sétálva úton-útfélen nyitott udvarok várták a látogatókat. Némelyikben csak árusok kínálták portékáikat. Más udvarokban borkóstolókkal várták a szakmai érdeklődőket.

Megint más udvarokban kinyitottak a kicsi, de annál hangulatosabb éttermek. Már önmagában élmény volt, hogy a pénteki, zárt kapus városnézés helyett egy teljesen új világ nyílt meg a kapuk mögött megbújó tágas udvarokban.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy helyesbítsek az előző írásomban foglaltakhoz képest: maradt egy gólya Ruszt városában. Pénteken azt hittem, mind elment. De nem. Ez az egy itt maradt.

Ennek több oka is lehetett: a többiek azt mondták neki, az utolsó csukja be az ajtót. De ő nem találta a kulcsot, és inkább itt maradt őrizni a városkát. Vagy majd tavasszal meglepi a leggyorsabb gólyát azzal, hogy ő már itt van. Aztán pedig bölcsen hallgat, és jól kihúzza magát: bizony ő a leggyorsabb gólya egész Ausztriában. Vagy csak szimplán úgy gondolta, a melegebb telek nem indokolják az erőn felüli munkát, amit belefektetne ebbe a téli utazásba.

Mindenesetre Ruszt két látogatásom alkalmával kétszer is meglepett. Teljesen más, de szintén szerethető arcát mutatta. Emiatt kétszer olyan jó szívvel tudom ajánlani én is. Arról nem is beszélve, hogy ez a hely nyilván a Fertő-tó nyújtotta attrakciók miatt nyáron lehet igazán formában. De lehet, hogy csak olyan, ha turisták szórakoztatásáról van szó, mint Chuck Norris: nem ismer lehetetlen feladatot, ezért megoldja.