Tavasszal, amikor az első gólyahír kinyílik, sok motoros elérkezettnek látja az időt, hogy lóra pattanjon. Én csak a szervizelgetést kezdem el, illetve a téglák egészségügyi sétáltatását.

De a Pannoniával más a helyzet. Azt elő lehet húzni. Nem romlik el az üzemanyagszivattyúja, és nem búslakodik, ha lemerül télen az akkumulátora. Akkumulátor nélkül még a Pannonia teljes életet tud élni, csak ne jöjjön utánunk senki, ha fékeznünk kell.

Ráadásul ilyenkor, a 20 fok alatti tartományban kifejezetten élvezi a pancsi a sétáltatást. Nagyokat szippant a hűvös levegőből, és hűtőbordái is hatékonyabb hűtést tudnak biztosítani. Nem csoda, hisz kilátszik mind az összes bordája.

Meg aztán, mivel nagyobb sebességnél jobban fázom, a kellemes 70-es tempó nem fagyasztja arcomra a mosolyt. Az meg már csak hab a tortán, hogy a lassabb haladás miatt többet van úton az ember, és el tud fáradni egészen kis körök megtétele alatt is.

Kicsit olyan, mint amikor az ember azon gondolkodik, kis pénzből hogyan lakhatna legjobban. Egy délutáni sétához tényleg elég egy 5 literes kanna benzin, egy fél kis flakon olaj még tavalyról. Jó kis huszas keverék, keverve, nem rázva. Hagyjuk meg a sznobizmust a duplanullásoknak. Aztán még ott van a kerékenként 2 atmoszféra levegő. A kis kék örökmozgó kompresszorom örömében egyik kerékről a másikra ugrálva fújja teli tüdőből a jó kis cseh abroncsokat. Másfél atmoszféra lenne a gyári előírás, de én 2-re szoktam. Belekalkulálom a járulékos veszteséget. Azaz amikor járok vele, úgyis kopik a nyomásból. Na meg az mf. Bud Spencer óta tudjuk, mi az a mázlifaktor. Na, ez pont kell a pannóniázáshoz, főleg ha egy eredeti technikai színtettel rendelkező motorról beszélünk. Bár technikailag a teljesség igénye nélkül, ám nem teljesen igénytelenül karbantartott motorról van szó.

Így kicsit érzéki csalódásnak tűnik, hogy bár órákat utazok, de a megyémből sem teszem ki a kerekem. Azért ez nem is olyan könnyű. Mezőkövesdtől Sátoraljaújhelyig hosszú az út. Nochdazu rengeteg kis falucska és utacska van, ahol motorozni lehet. Illetve lehetne. Nagyon sok kis faluban nem jártam még. Pedig bazmegyében igazi gyöngyszemek vannak. Tornakápolna, Teresztenye, Vágáshuta. És még sokan mások. Bár ezek pont annyira messzire vannak tőlem, hogy a pancsimnak a csigás vicc jut az eszébe. Amint a csiga azon elmélkedik, hogyan juthatna át az autópályán.

Elindultam péntek délután egy szokványosnak gondolt körre. Azt én se gondoltam, hogy felfedezek egy gyönyörű új útszakaszt. Hejőbába, majd Hejőpapi érintésével indultam Mezőcsátra. Mezőcsát egy igazi csomópont pannóniás szemmel. Innen mehetünk a Tisza-tó felé, vagy gurulhatunk a révhez, onnan meg Tiszacsegére. Ahhoz a révhez, ahonnan Janit, a komponistát elragadta szőröstül-bőröstül, kompostul a jeges ár. Tiszacsegén a halászcsárdában meg aztán lehet enni olyan korhely halászlevet filézett harcsából, hogy az ember újraértékeli az addigi életútját: vagyis hogyan is tudtam élni eddig enélkül.

De fordulhatunk a Bükkalja irányába is. Ez történt most is. Egy kellemes, kanyargós, hangulatos legelőkkel és facsoportokkal tarkított tájon át.

Egy gémeskutat is érintettem útközben. De sajnos egy nem sok, annyi gémet sem láttam. Sem kócsagot, de még egy vízityúkot sem.

Gelejre beérve megláttam az idei első két gólyát. Bár egy fecske nem csinál nyarat, de a Pannoniám egyből két gólyát csinált. Megálltam, hogy lefotózzam őket, de az idő alatt egyből két kerékpáros férfi állt körbe, és kezdett nosztalgiázni, hogy bezzeg amikor ők is ilyen motorral jártak… Jól eső érzés, amikor ilyen közvetlenséggel viszonyulnak az emberhez.

Mezőkeresztesen áthaladva mindig megcsodálom a főutcát övező fasort, amelyben a lombok teljesen összeérnek két oldalról. Nyáron nyilván ez látványosabb.

Jó volt látni, hogy milyen szépen kidíszítették a városházát.

Láttam egy igazi retro időkapszulát is: egy szeszfőzde piros csillagos szövetkezeti tábláját még a régi időkből. Pannoniával fotózva igazán autentikus hátteret nyújt.

Meg vagy 15 éve a régi MÁVAUT-os tábla is megvolt egy buszmegállóban, míg valaki úgy gondolta, csak jobb helyen lenne az máshol…

A hármas főúton aztán elhagytam a kispályát pár kilométer erejéig. Tard felé lekanyarodva kúsztam be a Bükkaljára. Tard után következett a napi meglepetés. A falu végén lefordultam egy ki nem táblázott másfél sávos útra. Mint kiderült, Tibolddaróccal köti össze ez a cuki tüköraszfaltcsík Tardot. Igazán látványos és kanyargós szakasz. Menet közben még egy elméletet is majdnem bebizonyítottam. Két pont között a legrövidebb út euklideszi térben egy egyenes szakasz. Azaz majdnem levágtam egy kanyart.

Az út időnként kiváló kilátást biztosít az utazónak. Hamisítatlan bükki háttérrel.

Tard felé közeledve látványos szőlőültetvények szegélyezik helyenként az utat. Mindig lenyűgöz katonás rendjük.

Tibolddarócon felkapaszkodtam még a szőlők közé, a falu fölé. Innen rá lehet látni Dél-Borsodra. A szikrázó napsütés és a kék ég kárpótolt a fárasztó útért, ami hazafelé várt még rám.

A faluban még lekaptam egy régi ÁFÉSZ-es boltot, ami szinte érintetlenül megmaradt.

Persze van itt egyéb látnivaló is, ha valakinek a műemlékek a gyengéi.

Jó 110 kilométer egy korszerű motorral nem távolság. De Pannóniával pont elég. Ha meg kellőképpen figyelmes az ember, pont kapóra jön az a tény, hogy pancsival lelassul a világ, amely mellett elhaladunk. Vagy mi hozzá. Egy biztos: Borsod megye ezen részén is szinte minden településen észre lehet venni valami érdekeset, ha szemfüles  az utazó.