Történt ugyanis hogy 2007-ben,hogy egy ismerősöm meghívott látogatóba Kirkwall-ba,ami az Orkney szigetcsoport legnagyobb települése.Azt tudtam hogy igen messze van B-A-Z megyétől,meg hogy mostohább az időjárása,de hogy ennyire más arra nem gondoltam.Úgy jártam vele mint amikor a viccben az öreget felvitték vadászgéppel és az utolsó kunszt -egy fordított repülés-után kijelentette:"na erre nem számítottam!"

Transzferrel Pestre felmentem,aztán Ferihegy-Glasgow út egy Boeing-gel.Ott megkerestem honnan indul a Loganair gép Kirkwall-ba.Gondoltam még egy rövid út a kisgéppel,aztán estére ott is vagyok.A repülőjárat ott teljesen a hétköznapi élet részét képezi,mert amúgy a szigeten nem sok minden van.Ha olyan igény merül fel, amely meghaladja a kisváros kereteit.Nyilván van kórház,katedrális,bevásárlóközpont,viking korból származó maradványok,sütkérező fókák a tengerparton,de találkozhatunk vízszintesen repülő kukákkal és macskákkal is a gyakran viharos szélben.Egyszóval a szokásos kisvárosi milliő.De ha már izgalomra vágyik az ottani lakos vagy felpattan a kompra,vagy pedig kimegy a reptérre ha lobog a szélben a szélzsák.Na de történt egy kis gixer.A járatom indulását eleinte csak késleltették az orkán erejű szél,szakadó eső és minden egyéb olyan cukiság miatt,amit ki se mertek írni.De a helyiek arcáról le lehetett olvasni,ez egy teljesen normális forgatókönyv,mint a Black Friday alkalmával a sorban állás.De a járatot azután törölték is.Egyúttal a mosolyt is az arcunkról.Kisebb sor kezdett gyűlni az információs pultnál.Oda álltam a többi utas mögé,akiket láttam még a gépre várakozni,mert a brilliáns angol nyelvtudásom és angol kiejtésem mögé nem tudtam volna.Ami nem megy ne erőltessük,na meg ne csaljunk már mosolyt a pult mögött ülők arcára ebben a válságos helyzetben.Bár a járatot ugyan törölték, ám ingyen szállást biztosítottak,abban a hiszemben, hogy másnap reggel már gördülékenyebb lesz a felszállás.Gondoltam ha ingyen van,csak láncainkat veszíthetjük,és reményteljes várakozással tekintettem a jövőbe.Onnantól fogva ment minden magától.Sztandard eljárás következett.Jött két ürge két Tranzittal,bepakolták a csomagokat,és a tisztelt utazóközönséget.Aztán irány egy hotel.Fél órás utazás az esőben-ének nélkül-és odaértünk egy elegáns szálloda elé.Gondoltam hogy ez csak valami tévedés lehet.De nem az volt.Mindenki kapott egy szobát.Még sosem volt részem ilyen elegáns szobában kipihenni az izgalmakat.Mint kiderült jó hogy franciaágyas szobát kaptam,mert így duplán (előre is) kipihenhettem a megpróbáltatásaimat,amiknek még nem volt vége.

Éles elmével hamarosan rájöttem hogy a kevesebb néha több.Azaz elég lett volna 2 lyuk a dugaljban,mert ugye az angoloknál 3 is van,ami felkészületlenül ért amikor be akartam dugni a telefontöltőmet.De nincs lehetetlen csak tehetetlen,így kisétáltam a szomszédos Tesco-ba és vettem átalakító adaptert.Onnantól éreztem sínen vagyok.Már csak valami vacsora hiányzott,a szükségletpiramisom aljáról.Felvettem a legszebb ruhámat és lefáradtam az étterembe.Na nem magamtól voltam ilyen bátor.Érkezéskor közölték velünk,volt egy gratis 50 font értékben lefogyasztható étkezési lehetőség is.Nekem se kellett több,megkerestem a többi utast akik ott üldögéltek a barban.Kényelembe helyeztem magam,és átfutottam a szűkös kínálatú étlapot.Rögtön világossá vált itt semmi olyan nincs,ami kicsit magasabb szintű kulináris élvezetet tudna nyújtani,ráadásul ki se tudom meríteni azt a keretet fish and chips-szel meg ilyen kis könnyed sörkorcsolyákkal.A skótok jól elvoltak,csak én bennem ficánkolt az a fránya elégedetlenség.Megkérdeztem a pincért hogy tényleg ennyire korlátosak a lehetőségeim,mire azt felelte hogy kövessem.Az skótok úgy bámultak,mintha csak a vesztőhelyre vittek volna.Jól gondolták.A pénzvesztőhelyre.Kiderült volt még egy elegáncsos éttermük is kicsit eldugva diszkrét hangulatvilágítással,zenével egyszóval maga a tökély volt,elkölteni a pénzt és egyúttal a vacsorámat.Ott már belépéskor láttam,itt az 50 fontos limit könnyen elérhető és ki sem jövök belőle.De nyilván nem volt vészes a fennmaradó összeg sem,mivel biztos ami sicher osztottam szoroztam rendelés előtt.Üdítő,leveske,fine dining-os főétel.Minden finom volt,és nem is éreztem utána hogy a túlzott mennyiség a nyugodt  álmom rovására menne.Mert nem volt akkora adag.Mondjuk ha óriás adagra vágyik az ember akkor Bajorországba kell menni és rendelni egy kis falusi söröző éttermében,Wurstot vagy Schnitzelt.Na akkor enni akarásnak nyögés a vége.De erről majd máskor.Mikor a különbséget ki akartam fizetni,a pincér jelezte,szükségtelen,hozzáírják a szobához,és távozáskor elég lesz fizetni.Miután lefeküdtem,valami zajra lettem figyelmes.Becsúsztattak egy üzenetet az ajtó alatt,miszerint egy órával hamarabb indul a gép,ergo minden a napi rutinban emiatt.Gondoltam még jó,hogy ennyire diszkrétek.Mert ha ugye egy másik kisebb helyiségben ülve elmélkedem, magamba szállva az élet értelméről,akkor csak reggel derül ki,hogy már akkor el vagyok késve amikor még ki sem tettem a lábam a szobából.Várakozással tekintettem a következő nap elé.Reggel lementem a recepcióra,ahol már ismerős arcok várták az indulást.Ki akartam a differenciát fizetni,de a recepciós csak legyintett,hadd el."Több veszett Mohácsnál" gondolta volna,ha a mi kultúrkörünkben szocializálódik.De ennek hiányában csak kedvesen mosolygott.Azután elindultuk a Tranzitokkal.

Korán reggel volt még amikor vártuk a sorsunk beteljesedését a reptéri váróteremben.Ott ismét kiírták késés várható,a tervezetthez képest,mert az időjárás csak nem javult olyan mértékben mint szükséges lett volna.Elkezdtem reményt érezni.Na nem azért,hogy a késés után indulunk,hanem hátha aznap is törlik azt a fránya járatot,és szundikálhatok egyet újra abban szállodában ami már úgy a szívembe lopta magát.De nem így történt.Fél óra letelte után,kivittek a kis géphez és családias hangulatban megkezdtük az utazást az ismeretlen ismerősökkel.Érdekes volt látni hogy minden fejtámla huzata más színű és mintájú volt,utalva a skót klánok színeire.Nem is volt nagy gond egészen addig míg el nem értük a vihart.Elkezdték dobálni a gépet a légáramlatok,és ez egészen letörte a lelkesedésemet.De amikor a stewardess-ek leültek velünk szembe,menetiránynak háttal,és arckifejezésükben láttam a félelmet,na akkor ez rám is átszállt.Akkor sajnáltam hogy közel ülök és jól látom rajtuk,hogy ez még a szokásosnál is durvább időjárási esemény.Lányos zavaromban elkezdtem bújni az ülésháttámlába helyezett kiadványokat amiben az eljárásrend van vészhelyzet esetére.Ekkor találtam meg a Saab típusú, turbólégcsavaros gépről szóló rövid leírást.Gondoltam a Saab autó biztonságos ha ütközik,de ez repülő esetében lehet ez a biztonság nem igazán tükröződne.Hisz se légzsák,se biztonsági keret,se ABS,se 3 pontos öv.Szóval ebbe a tudatba kapaszkodni esélytelen.De amikor oda értem hogy a Japán Partiőrség is használ ilyen gépeket,innentől fogva már az én arcomról áradt ki a nyugodtság és pozitív energia a légiutas kísérők irányába.Gondoltam,ha a Japán Partiőrségnek megfelel akkor biztos nagyon fáintos kis gép lehet.Semmit nem lehetett látni csak a mikor már szinte látótávolságba került a reptér.A szél dobált minket,de a pilóta úgy letette a gépet mint a sicc.Ahogy Julia Robets mondta egy ikonikus filmjében a Lotus Esprit-re:"Ez a kocsi úgy fekszik a kanyarban, mint cica az ágyban" Na a Saab is így feküdt rá a kifutópályára.Gondoltam gratulálok a pilótának,de mire összeeszkábáltam volna a szűkös angol szókincsemből a gondolataimat,már elhagyta a fedélzetet.Kinn újabb meglepetés várt.Ott állt járó motorral,megkülönböztető fénnyel a bazi nagy habágyús tűzöltó gépjármű.Gondoltam mivel nem ünnepelni akarja vízsugárral az érkezésünket,akkor csak arról lehet szó,hogy tényleg nem volt annyira mindennapos rutin a leszállás a viharos szélben a jeges kifutóra.Aztán tekintetem a kis mini váróteremre esett.Utoljára ilyet egy amerikai filmben láttam,amikor egy házaspár tanú védelem keretében érkezik meg repülővel a világ végére.A parkolóban várt járó motorral egy T4-es busz,akit értem küldtek.Annyira fontos nem vagyok hogy táblával várjanak mint John McClane-t a Die Hard-ban,de ha a hegy nem megy Mohamedhez,akkor én megyek ki a parkolóba.Azt hittem már sínen vagyok,de kiderült a városba vezető út csúszósabb mint kellene,egy első kerékhajtású,normál abroncsokkal szerelt járműhöz.Így minden hepe megmászása kihívás volt a T4-es és vezetője számára.Én meg csak drukkoltam magamban,hogy érjünk oda,mert itt bizony az út szélén biztos nem vár egy elegáns szállodai szoba vis maior esetére.De odaértem Kirkwall-ba és ott töltöttem egy szűk hetet.De az kevésbé volt élménydús,mint maga az odaút.Mert ahogy szokták mondani:"Az utazás a cél, nem a megérkezés". Az én esetemben ez úgy valósult meg :Az utazás érdekesebb, mint a megérkezés.