Brassó egy kiváló hely kirándulni vágyóknak. Egy szimpla 1-2 óra alatt számos városon kívüli élménnyel  is lehet gazdagodni. Mivel nem bírom nagyon a túlzott meleget, és a motor is a combjaim közé férkőzik forró testével, így a harminc fokban már olvadok mint a vaj. Itt jön az, hogyan lehetne látni is, motorozni is, és élvezni is úgy, hogy a lágy tojásokat ne főzzem keményre. Brassó és környéke kiváló opciókat biztosít ilyen összetett igények kielégítésére.

Reggel 8-kor rövidnaciban és kockás flanel ingben elindultam. Régóta szemezem a Salamon-kővel, ami egy Brassó kis összeszűkülő településrésze. Kicsi elektromos buszok járnak oda, de vannak helyek, ahol az út szélén álló kocsik tükrei így is elmormolnak egy imát, mikor a busz elhalad mellettük full kontakt nélkül. Sűrűn jár oda a cuki kis 50-es járat, mert van rá igény.

A brassóiak ugyanis szeretnek kirándulni, na meg piknikezni. Már több helyen is láttam kifejezetten bulikázásra, piknikezésre kijelölt és felkészített pihenőhelyet. Az 50-es végállomása is egy ilyennél van. Elindultam hát a belvárost- a Cenk lábánál- kerülve óvatosan, nehogy a Cenk tyúkszemére lépjek. Mikor kanyargott fel az út, meglepődéssel tapasztaltam  hogy itt nedves az útburkolat, pedig a városban, egy csepp sem sok, de annyi n

em esett. Kiváló érzés volt a hűs úton kapaszkodni felfelé, és kb. 20 percnyi utazás után elérkeztem a buszvégre. Ott volt egy nem hivatalos kempinghely, ahol két francia fiatal töltötte az éjt homokszínű, rücsisre festett, terepgumis világjáro hiace-jében. Tegnap már a belvárosban is láttam őket, akkor még csak ízlelgették a brassói forgalmat. De úgy látszik estére megtalálták a legtutibb szállást, ahol amikor kilépnek reggel, harapni lehet a friss levegőt, már csak egy kis magyaros vajkrém hiányzik hozzá, hogy jobban csússzon. A nyugdíjasok már megelőztek nyolc húszkor, és már egy asztalra ki  volt pakolva a főzéshez minden ami kellhet. Kicsit aklimatizálódtam, majd továbbmentem a Pojánába, ami motorral mindig nagyon hálás "feladat". Körülbelül ezer méteren fekszik, fenyvesek ölelésében, ahol mindig kék az ég és sohasem éhesek a cápák. Befordultam egy parkolóba, ahol egy juhász eb rögtön rámrontott és kérte a buletinomat ( igazolvány). Megálltam, levettem a sisakomat, és magyarul szóltam hozzá. Annyira megszégyelte magát, hogy nem érti mit mondok, hogy arréb is somfordált. Itt akad jó pár kóbor kutya. Nem tudom medve riasztónak tartják, vagy csak a kutya tartja a turistákat, hogy leessen egy pár juti falat. De a békés együttélés jegyében megvannak egymással mint borsó meg a héja.

Rövid bambulás után lefelé indultam Barcarozsnyóra. Az ottani omv kút mindig jól jön ha én vagy a motorom a bendőjét megtöltené. Így is lett. Kértem egy snitel pitát, gondoltam mi bajom lehet. A kiszolgáló hölgy igen barátságos volt velem, biztos összetévesztett egy kedves, jóképű vevővel. Felajánlotta hogy megmelegíteni, aztán nemzetközi kézjelekkel nyomatékosította, így bizony olyan tutti lesz, hogy haza sem akarok menni majd. Milyen igaza lett. Két nagy formás pita közt két lucskos salátalevél, ami között otthonosan érezte magát a nagy darab marcona hús. Az öntet nagyon sokat segített mind az ízélményen, mint pedig a síkosítással. Woody Allan jutott eszembe,  aki egyszer azt mondta egy tevékenységről, az olyan mint a malackodás de csak akkor ha igazán jól csinálják. Na erről a szendvicsevésről is a malackodás jutott eszembe. Csöpögött a szósz, mikor egymásnak feszült a hús és a salátalevél, a két fél meleg pita szorításában. Aztán mentem be mosakodni úgy mint az orvos szokott csak kifelé tartva, feltartott kézzel hozzá ne érjek valamihez. Utána kis kulturális desszert gyanánt futólag szétneztem Barcarozsnyón. Durván alulértékeltem a helyet. Föntröl a vár ki is nevetett engen: te kis buta ,azt hitted rajtam és az omv kúton kívül nincs itt semmi?

De volt. Sissy-ről elnevezett, katonák által telepített fákból álló monarchiás promenád, magabiztosan büszkén álló templom, és számtalan épület ami a szász építészetí örökség részét képezi. Na azon ledöbbenek mindig. Mennyire igényesen meg voltak építve a házak, a melléképületek bis in die kleinsten, vagyis messzemenőkig részletekbe menve erstrangig kivitelezve. Mai napig működő százegynehány éves nagykapuk, díszes stukkók, német feliratok. Az egyiken két felirat volt: én és a házam Istent szolgáljuk. A másik felirat pedig: mindig csak előre nem hátra.

Ez utóbbit mintha már hallottam volna. Na de lám a szászok már az 1800-as évek végen tudták a helyes irányt. Brassó és környéke igen gazdag szász történelme miatt építészeti emlékekben.

Aztán visszatértem Pojánába, hogy leírjam amit láttam.

Innen legurulok Brassóba, megcsodálva a kilátást a városra amit a kanyargós út kínál.

 Aztán a következő programot még nem tudom. De Brassó addigra úgyis újratáraz látnivalókból, és programokból.